FEJLÉC
Nathalie Kelley Hungary Köszöntünk a nathaliekelley.us oldalon. Mint az látható, lapunk nem mással, mint a gyönyörű színésznővel, Nathalie Kelley-vel foglalkozik. Nat több filmben és sorozatban feltűnt már, de az igaz hírnevet a The Vampire Diaries, hozta meg számára, ahol Sybilt alakította a 8.évadban. Ezt követően kapta meg Cristal Florest szerepét, a Dynasty című sorozatban.
Sze14 2018

Újabb Burning Man és NYFW képek

Bár Nat még mindig New Yorkban tartózkodik, és naponta vesz rész bemutatókon, professzionális képek, még mindig nem kerültek elő, egyetlen bemutatóról sem. Szerencsénkre, Ő és – új –  ismerősei, akikkel ellátogat a bemutatókra, serényen posztolnak instagramkra képeket, így most további fotókkal gazdagodtunk, a New York-i divathéttel kapcsolatosan. A szombati napon készült lesifotókból is jelentek meg új képek, természetesen ezeket is elhoztuk nektek.

Ezenkívül újabb fotók láttak napvilágot, amik még az augusztus végi/szeptember eleji, Burning Man fesztiválon készültek. Természetesen ezeket is elhoztuk nektek. Ez az album, most 4db új képpel bővült.

   
   
   

Sze11 2018

Új fotósorozat készült kedvencünkről

Nat továbbra is New Yorkban tartózkodik, ahol a tegnap nap folyamán munka várt rá, hiszen egy új fotósorozat készült róla. Egyelőre annyit lehet tudni a fotózásról, hogy Wendy Nicol ruhákat, és kiegészítőket viselt. Szép számmal kaptunk is fotókat a színfalak mögül, remélhetőleg hamarosan a fotósorozat darabjait is megkapjuk majd. A galériába 5db bts kép került feltöltésre.

   

Sze10 2018

Újabb képek

Nat a napokban posztolt még videókat a Burning Man fesztiválról, Jordan pedig helyzetjelentést adott az otthon maradt cicákról. Ezen kívül pedig hoztunk még képeket a volt eseményekről és egy jó hírt, miszerint előre láthatólag, új fotósorozat készül Nathalie-ről. Persze, lehet hogy csak két ruhadarabot szeretnének eladni és Nat állt modellt, de reménykedünk a fotósorozatban.

   

   

Sze10 2018

Új képek szombatról

Már beszámoltunk nektek arról, hogy Nat a szombati napon, részt vett két divatbemutatón is, amit a New York-i divathét keretein belül tartottak. Most erről a napról kerültek elő új fotók. Először is, a Jonathan Simkhai bemutató után, volt egy after party, amin kedvencünk is részt vett, itt gyorsan csinált is róla pár képet, egy Moeez nevű fotós. Ezenívül jelentek meg további – személyes – képek az after partyról, illetve a paparazzók által készített képekből is jelentek meg újak.

   
   
   

Sze09 2018

New York-i divathét – szombati nap

Nat nem időzött sokáig Los Angelesben, hiszen pénteken New Yorkba utazott, ahol kezdetét vette a divathét. A tegnapi nap folyamán, két bemutatón is részt vett. Először, Dion Lee bemutatóján vett részt, ahol egy fekete Désordre ruhát viselt. A paparazzók meg is örökítették, amint New York utcáin sétál. Később pedig a Jonathan Simkhai bemutatójára látogatott el, ahova egy sárga felsőt, és egy fekete alsót viselt. Természetesen kedvencünk folyamatosan osztott meg velünk képeket, és videókat instagram oldalán.

Eközben persze mikor kicsit pihent az Edition Hotelsben, megmutatta, hogy Fritzis párnája újra elkísérte őt. Meg is jegyezte, hogy milyen jó dolga van már, világjáró kis macska lett. A két kis kedvencére temészetesen Jordan vigyáz, aki nem rég bevásárolt nekik.

   
   

Sze08 2018

Újabb Instagram képek

Hoztunk pár képet még a Burning Man-ről és a Tommy Hilfiger show-ról. Érdekesség, hogy most már Fritzi is hírnévnek örvend, hiszen ő lett Tommy Hilfiger legújabb kabala logója, aminek Nathalie nagyon örült és megtisztelőnek találta. Ma pedig nem rég bejelentette, hogy elindult New York-ba, hogy részt vegyen a Fashion Show-n. Persze most se hagyja otthon a párnáját.

Állatkáit nagyon szereti, hiszen amikor a két esemény után pihent az ágyban akkor is mondta, hogy annyira jól érezte magát, hogy most legszívesebben a macskáival lenne, hazaérve pedig rögtön magához vette a kis Nachot. Róluk egyébként Jordan is osztott meg videókat.