2018 / ápr / 02

Igen, csodás hírrel érkeztünk. Nathalie, március utolsó napjaiban érkezett meg szerelméhez, ami egy meglepetés volt a férfi számára, ugyanis ő úgy tudta, csak a barátaival fog találkozni. Ezt követően az ártatlan családi vacsora végül romantikus, meghitt leánykérésbe fordult. Ugyanis, a családtagok és barátok elszállingóztak az étteremből, majd egy kis romantikázás után Jordan megkérte Nathalie kezét. Így Jordan most már nem csak egy menyasszonnyal, de egy kisfiúval is gazdagodott. Nem, Nathalie még nem terhes, de van egy édes, fiú kiscicája,  Fritzi, akinek Jordan most már hivatalosan is az apja lett. Bár csak Szilveszterkor ismerkedtek meg, reméljük örökké tart majd a kapcsolat.

natinstapr2_28129.jpg natinstapr2_28229.jpg natinstapr2_28329.jpg

2018 / Már / 29

Az elmúlt napokban Nathalie ismét használta közösségi oldalát, és megosztott velünk néhány képet, és videót is. Felhívta figyelmünket még múlthéten arra,hogy péntek este érkezik az új Dynasty rész, illetve az is kiderült, hogy a wrap party ellenére, hétfőn még forgattak. 

natmrcindt_28329.jpg  natinstue_28329.jpg natkelley_mrcue_28229.jpg

2018 / Már / 21

Szegény Nathalie-nak, nem elég, hogy pénteken elvesztette legújabb kis kedvencét, Pepinót, még le is betegedett. Kedden és szerdán is infúzióval jelent meg a forgatásokon. A rajongók máris elhalmozták jókívánságokkal, amit ő rögtön meg is köszönt. Azóta már kicsit jobban érzi magát és boldogan videózta magát a kis Fritzivel, aki természetesen az ablakban lebzsel. Tudom, hogy úgy sem fog leugrani! – írta viccesen Nat.

natkelley_marcujkp_28329.jpg natkelley_marcujkp_28629.jpg natkelley_marcujkp_28429.jpg

2018 / Már / 16

Szomorú hírt osztott meg velünk Nathalie néhány perccel ezelőtt közösségi oldalán. Mi is beszámoltunk arról, hogy Fritzi mellé érkezett egy másik cica is, akit szörnyű helyről mentettek ki, és úgy került kedvencünkhöz. Pepino tegnap este egy komplikáció miatt elhunyt. 

Összetört szívvel közlöm, hogy Pepino tegnap este elhunyt egy műtéti komplikáció miatt. Csak egy hetet volt velem, de ezalatt az idő alatt annyi mindent tanított nekem, a szerelem transzformatív erejéről és az élet törékenységéről. Egy apró kis cica, és mégis a legnagyobb tanítóm. Köszönöm Pepino, hogy egy rövid, de szép hétre eljöttél hozzánk. Remélem könnyű a lelked. Lelkeink újra találkozni fognak, ebben az életben, vagy egy másikban. ? Szeretünk. Nat és Fritzi

Kérdésünkre válaszolva, Nathalie elárulta, hogy mivel a pici Pepino ivartalanítva volt, így nem reagált jól az érzéstelenítésre/altatásra (anesthesia). De már egyébként is nagyon beteges volt, mert az előző gazdái szörnyen rosszul tartották. Attól, hogy ráerőltették, hogy patkányt egyen, a gyomra is kilyukadt (stomach punctured).

2018 / Már / 15

Nathalie továbbra is előszeretettel használja instagram fiókját, ahol képeket is videókat is mindig megoszt velünk. A nyaralás még nagyon elevenen élhet benne, hiszen újabb képeket osztott meg a mexikói pihenésről. Szerelme is osztott meg erről képeket, aki egyébként már visszatért Ausztráliába. Illetve, ha minden igaz Nathalie még márciusban ki szeretne jutni Jordanhoz.

28430591_1572396059535952_62519094443769856_n.jpg 28750857_970144503141393_7684106082100183040_n.jpg 28436482_208895999665869_2930810787150692352_n.jpg

Természetesen nem csak a nyaralásról posztol kedvencünk, hanem a mindennapjairól is. Egyik este, új kolléganőjével, az Alexis-t alakító színésznővel ült össze, de az új kis kedvencéről, Fritzi kistestvéréről, Pepinóról is posztolt közös képet.

28430627_1781740492129221_1619252337593810944_n.jpg 28434727_180482822573168_8553290472196407296_n.jpg 28750998_2034677130120467_8391833172546945024_n.jpg

Természetesen videó összeállítással is érkeztünk, melyek leginkább a cicákról tartalmaz videókat, akik úgy látszik egyre közelebb kerültek egymáshoz. Fritzi végre engedi, hogy Pepino velünk aludjon – hangzik el. Igen, Fritzi kezd megbékélni vele, hogy nem egyedül van. Pepino neve egyébként uborkát jelent és Nat saját bevallása szerint azért adta ezt a nevet, mert tetszik neki, ahogy mások kiejtik. Valamint azokkal a ruhákkal is találkozhatunk, amiket Nat a Dynasty utolsó részeiben fog viseli. Egy tegnapi videóból az is kiderült, hogy tegnap kezdték az évadzáró epizód összeolvasását. Hogy lesz a második évad, még nem lehet tudni.

2018 / Már / 10

Ismét elérkezett az Instagramos poszt ideje. Elhoztuk nektek a friss képeket és videókat. Azon kívül hogy Nathalie otthoni pihenésről és forgatási szünetekről posztolt, illetve kapott egy videót, amin a barátja és a legjobb barátnője találkoztak, a legnagyobb magánéleti híre az, hogy Fritzi kis tesót kapott. Egy édes, hat hónapos kiscicát, Pepinot mentett ki olyan emberek karmai közül, akik patkányok elfogására használtak, de közben egyáltalán nem tartották őt jól – dolgoztatták, de etetni és ápolni, már teher volt. Az elején persze Fritzi nem igazán örült az új kisfiúnak, de aztán lassan már kezdte elfogadni őt.

natkelley_28428408_196899627737376_6843162094112604160_n.jpg natkelley_28156281_205619636688696_2413251727445721088_n.jpg natkelley_28751598_1973540539564908_8664503504955506688_n.jpg