FEJLÉC
Nathalie Kelley Hungary Köszöntünk a nathaliekelley.us oldalon. Mint az látható, lapunk nem mással, mint a gyönyörű színésznővel, Nathalie Kelley-vel foglalkozik. Nat több filmben és sorozatban feltűnt már, de az igaz hírnevet a The Vampire Diaries, hozta meg számára, ahol Sybilt alakította a 8.évadban. Ezt követően kapta meg Cristal Florest szerepét, a Dynasty című sorozatban.
nov16 2017

Egy kis összefoglaló

Nathalie eléggé aktív a közösségi oldalán, ugyanis már az elmúlt 16 napban is több rövidke videót és képet töltött fel az Instagramra. A galériába feltöltöttük a képeket, a 2017-es év összes képét itt találjátok, hónapokra lebontva. Ha pedig bármelyik videóról lemaradtatok volna ezen a csatornán megnézhetitek.

A hónap elején My Story-ban osztotta meg ahogy táncol és vásárolgat, ahova az egyik barátnője, Nina kísérte el. Később egy koncertre is ellátogattak, ahol Nat egy BaYou With Love nadrágot viselt, ami Nikki Reed márkájának egyik darabja. Bekukkanthattunk a színfalak mögé, ahol Grant elaludt a forgatási szünetben. Megláthattuk, ahogy Nat a barátnőjével fürdőzik, és hogy nem Nathalie az egyetlen, akinek ízlik a tea.

November 10-én a barátnőivel túrázott amiről több videót és képet is posztolt. 11-én volt Rafael DE LA FUENTE vagyis a sorozatbeli Sammy Jo születésnapja. Sam, Robert és James is ott volt. Természetesen Nathalie-t elkísérte két barátnője is Miamira, ahol a kis ünnepség folyt. Erről természetesen közösségi oldalain is beszámolt ő is, illetve a többi résztvevő.

natkelley_16_11_2017_20_13_35_836.jpg natkelley~1510532217~1646786061797773239_7332096.jpg samadegoke_1510438392_1645999001593395837_1189364084.jpg