FEJLÉC
Nathalie Kelley Hungary Köszöntünk a nathaliekelley.us oldalon. Mint az látható, lapunk nem mással, mint a gyönyörű színésznővel, Nathalie Kelley-vel foglalkozik. Nat több filmben és sorozatban feltűnt már, de az igaz hírnevet a The Vampire Diaries, hozta meg számára, ahol Sybilt alakította a 8.évadban. Ezt követően kapta meg Cristal Florest szerepét, a Dynasty című sorozatban.

Girlfriend interjú

Pár nappal ezelőtt beszámoltunk nektek arról, hogy Nat Sydney-ben interjút adott egy magazinnak. Most ez az interjú megjelent, és mi másról is szólhatna, mint a Dynasty című sorozatról? Kedvencünk többek között azt is elmesélte, hogy szerinte milyen hatással van a fiatal nőkre a karaktere, illetve azt is, hogy milyen spoilert tud mondani a 2.évadhoz. Természetesen lefordítottuk és elhoztuk nektek.

Amennyiben kiakarod tölteni az űrt a szívedben, amit a Gossip Girl befejezése okozott, akkor a Dynasty a te sorozatod. Nem csak, hogy ugyan azok az alkotók készítik, de ugyan olyan szépség, luxus és dráma veszi körül. Szerencsénk van a felzárkózást illetően, hiszen itt van velünk az ausztrál színésznő, Nathalie Kelley, aki Cristal Flores/Carringon-t játssza a sorozatban, és most azért tért haza, hogy férjhez menjen. Egyébként, ismerheted még Őt a The Vampire Diaries-ből is, hisz Ő alakította Sybilt.

Hogyan kaptad meg Cristal szerepét?
Korábban együtt dolgoztam a CW hálózattal, amikor Sybilt alakítottam a The Vampire Diairesben. Ő egy gonosz karakter volt az utolsó évadban. Egy nagyon rossz karaktert játszottam, de valami miatt mégis úgy gondolták, hogy remek Cristal Carrington lennék!

Gondolod, hogy a karaktered egy negatív karakter lenne?
Amikor megkaptam a szerepet, először egy kicsit csalódott voltam, hogy nem vagyok rossz. Sybilt játszani annyira szórakoztató volt, és azt hiszem Cristal az elején… nem, ő sosem volt negatív. Félreismerhető volt. A szándékai nem voltak olyan nyilvánvalóak, mint Fallon-é. Fallon sokkal komolyabb dolgokat mondott, mint Cristal. Mégis megbocsájtunk neki, és szeretjük Őt, mert látjuk azt, hogy kicsoda.

Gondolod, hogy a karaktered jó példakép lehet a fiatal nők számára?
Az egyik legjobb dolog, hogy Cristal vagyok, az a rengeteg csodálatos pozitív visszajelzés, amit a női közönség tagjaitól kapok. A fiatal nők azt mondják, hogy sok módon inspirálom őket. Ez olyan sokat jelent nekem, mert próbálom én is így élni az életem.

Mesélsz nekünk valamit Fallon új férjéről?
Amikor figyeled őt, olyan kérdések járnak a fejedben, mint “Mit akarsz te csinálni? Mit akarsz ettől a helyzettől?” De nem tudsz neki segíteni, viszont szereted őt, mert olyan bájos, karizmatikus és egy igazi drágakő. Van egy érzésem, hogy a közönség elégedett lesz vele, ha végre megkapják a válaszokat az őt érintő kérdésekre.

Mi a kedvenc pillanatod Fallon és közted?
Amikor Fallont az oltárhoz kísérem, ahogy végig sétálok vele a folyosón, vagy azelőtt, amikor kibeszéljük Blake-et a szobában, a készülődés alatt. Ez egy nagy pillanat volt, hiszen egész idő alatt viszálykodtak. Tehát akkor végre esélye volt Cristal-nak, hogy egy kicsit anya szerepben közeledhessen Fallon felé, és ez egy nagyon édes pillanat volt, hiszen tudom, hogy tényleg sok nőt érint. Lehetett egy pillanatom, amikor elmondhattam neki: “Nem tudom, mennyire számít, de gyönyörű vagy!”, és ő ezt igazi bóknak vette (nem kötekedésnek), meg is köszönte, de a végén azért egy igazi Fallon stílusu mondattal zárja: “Essünk túl ezen, mielőtt meggondolom magam. ”

Valami spoiler a 2.évadból?
Azt kell mondanom, hogy fogalmam nincs mi fog történni a 2.évadban. Most tudtuk meg, hogy lesz, így még semmiféle spoiler nincs! Bárcsak tudnám, mit kell felfedeznem Cristallal.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.